Gajda Péter polgármester és Kispest Önkormányzatának hírei

Tisztelt Kispestiek!

A választások óta eltelt időszakban is legfontosabb feladatomnak tekintettem, hogy a kampányban elhangzott terveket, ígéreteket maradéktalanul meg tudjuk valósítani munkatársaimmal. Az új képviselő-testület azóta elfogadta azt a polgármesteri programot, melyet még a választás előtt mutattam be a Kispesten élőknek. Velem együtt a képviselők többsége is azon dolgozik, hogy a következő öt évben a programban lefektetett terveket megvalósíthassuk. 

Az elmúlt hónapokban már elindult, illetve folytatódott az a munka, mely Kispest fejlesztését, a kerület nyugodt kiegyensúlyozott működését szolgálja. Mostani hírlevelemben az elmúlt hónapok legfontosabb eseményeiről szeretnék Önöknek beszámolni. Bízom benne, hogy hírlevelünk hasznos információkkal szolgál mindazoknak, akik érdeklődnek a kispesti események iránt, akiket érdekel a kerület sorsa.

Amennyiben a hírlevél olvasását követően kérdése, ötlete, megjegyzése van, kérem, keressen meg a gajda@kispest.hu e-mail címen, vagy a 347-4525-ös számon, ahol személyes találkozóra is kérhet időpontot.

l.
 

Gajda Péter
Kispest polgármestere


 


Elkészült a műszaki felmérés és az árajánlat is a Zöld Ágacska óvoda udvari játszószereinek cseréjére, felújítására: hamarosan indulhat a munka.
Tovább olvasom a cikket -->
 
Fórum a negyedik közösségi kertről

Az Eötvös iskola mögötti „lekvároskert” szomszédságában létesülhet a negyedik kispesti közösségi kert. Erről tartott fórumot a környék lakóinak csütörtökön az önkormányzat Zöldprogram Irodája és a Városi Kertek Egyesület.
Tovább olvasom a cikket-->

Tanévzáró a Szenior Akadémián

Újabb kurzus ért véget a Kispesti Szenior Akadémián. Akik a legtöbb tanfolyami órán részt vettek, a keddi záró előadás előtt oklevelet kaptak.
Tovább olvasom a cikket -->
 
Amennyiben a hírlevél olvasását követően kérdése, ötlete, megjegyzése van, kérem keressen meg a gajda@kispest.hu e-mail címen, vagy a 347-4525-ös számon, ahol személyes találkozóra is kérhet időpontot.
Tisztelettel:
Gajda Péter
polgármester
Kövessen a Facebookon is
Copyright © 2015 Budapest Főváros XIX. kerület, Kispest Önkormányzata, Minden jog fenntartva.
Email Marketing Powered by Mailchimp