Copy

Grant Thornton Hungary Hírlevél


Társasági adó bevallásának, illetve megfizetésének halasztása
 

Ahogy arról korábbi hírlevelünkben beszámoltunk, az adózók 2020. szeptember 30-ig elhalaszthatják a 2019-es éves adók (pl.: társasági adó, helyi iparűzési adó, innovációs járulék) bevallását és megfizetését. A halasztás lehetőségének választásáról nem kell tájékoztatni az adóhatóságot, ugyanakkor a rendelkezések értelmezésével kapcsolatban számos kérdés merült fel. Ezen bizonytalanságokra tekintettel, a könnyítés lehetőségével összefüggésben mind Izer Norbert, adóügyekért felelős államtitkár, mind pedig a Nemzeti Adó- és Vámhivatal tájékoztatást adott ki. Tapasztalatink szerint a következő gyakorlati kérdések érintik leginkább Ügyfeleinket.
 

  • Az államtitkár úr nyilatkozata alapján a határidő-halasztás minden egyéb joghátrányt felülír, így e tekintetben az adóhatóság 2020. szeptember 30-ig nem szabhat ki se mulasztási bírságot, se késedelmi pótlékot. Értelmezésünk szerint ez azt is jelenti, hogy például egy naptári éves adózó dönthet úgy, hogy 2019. évi társasági adó bevallását 2020. május 31-ig (illetve Pünkösd hétfőre tekintettel június 2-ig) benyújtja, ugyanakkor a kapcsolódó adófizetési kötelezettségének csupán 2020. szeptember 30-ig tesz eleget.
 
  • A bevallás benyújtásnak esetleges halasztásakor érdemes arra is tekintettel lenni, hogy a visszaigényelhető adót az adóhatóság a bevallás beérkezésének napjától, de legkorábban az eredeti bevallási határidőtől (naptári éves adózó esetében 2020. június 2.) számított 30 napon belül utalja ki. Tehát, egy olyan (naptári éves) adózónak, amelynek az éves bevallások benyújtásával visszaigényelhető adója keletkezik és szeretne minél korábban hozzájutni a túlfizetéséhez, azt javasoljuk, hogy bevallásait a „megszokott” határidőig (azaz idén június 2-ig) nyújtsa be.  
 
  • A Pénzügyminisztériummal folytatott egyeztetéseink alapján, egy a halasztott bevallás lehetőségével élő adózónak, a 2020. július és szeptember közötti időszakban, a rendelkezésre álló utolsó bevallásában megállapított előleget (azonos összegben és ütemezésben) kell megfizetnie. Így például egy havi társasági adóelőleg-fizetésre kötelezett adózó – aki nem nyújtja be a 2019-es társasági adóbevallását június 2-ig –, 2020. július-szeptember hónapok 20-áig továbbra is a 1829-es bevallásban megállapított (és 2020 első félévében havonta fizetett) adóelőleget köteles megfizetni. Ugyanakkor, ezen havi adóelőleg mérséklése is kérelmezhető.
 
  • Meg szeretnénk még jegyezni, hogy a 2019-es kapcsolt ügyleteket bemutató transzferár-dokumentációk elkészítésének határideje is 2020. szeptember 30-ra módosul.
 
Bízunk benne, hogy tájékoztatónkat hasznosnak találta. Amennyiben további kérdése van a témával kapcsolatban, szívesen állunk rendelkezésére.

Zednik Tímea

Adózási igazgató
Grant Thornton Consulting Kft.

Dévai u. 26-28..
1134 BUDAPEST
HUNGARY

Tel: +36 1 455 2031
Fax: +36 1 455 2040
E-Mail: timea.zednik@hu.gt.com
 
Weboldalunkra...
Facebook...
LinkedIn...
Instagram...

DISCLAIMER: This e-mail and any files transmitted with it contain confidential and proprietary information and is intended solely for the use of the intended recipient. If you are not the intended recipient, please return the e-mail to the sender and delete it from your computer and you must not use, disclose, distribute, copy, print or rely on this e-mail. The contents of this e-mail and any files transmitted with it may have been changed or altered without the consent of the author. Email transmission cannot be guaranteed to be secure or error-free.


 






This email was sent to <<Az Ön érvényes e-mail címe:>>
why did I get this?    unsubscribe from this list    update subscription preferences
Grant Thornton Hungary · Dévai u. 26-28. · Budapest, H - 1134 · Hungary

Email Marketing Powered by Mailchimp