Helló!
Ismét jelentkezik kedvenc önfejlesztő hírleveletek, ezúttal a májusi összefoglalóval. És mit mondjak, elég tartalmas hónapon vagyunk túl! Nem is szaporítom hát a szót, jöjjön rögtön a legfontosabb májusi olvasmány:
George Orwell - 1984
Szinte mindenki hallott már róla, és szinte mindenki elismeri, hogy "Ú, igen, egyszer azt majd el kell olvasni!". Ehhez képest mégis meglepően kevesen olvasták. Velem az élen. De most végre összeszedtem magam, és a blog "fikció rovatában" ezt vettem előre. És hát hogy is mondjam... Megérte. Na nem mintha kimondottabban élvezetes lett volna a történet; inkább jól megtapossa az ember lelkét egy csizmával. De pont ez a megtaposás kell talán ahhoz, hogy felébredjünk egy kicsit, és ne engedjük a valóságot is abba az irányba elkurvulni, mint amit a könyv előrevetít.
Akinek esetleg nem ismerős, az 1984 egy második világháború után íródott disztópia, amiben a szerző a kor félelmeire alapozva megpróbálta a lehető legpesszimistább jövőt elképzelni. Szomorú megállapítás, de manapság még közelebb vagyunk a könyvbeli állapotokhoz, mint akkoriban. Bár mondhatnám, hogy már nem aktuális... De nagyon is aktuális, ezért mindenkinek kiemelten ajánlom! A spoiler-ekkel teletűzdelt összefoglalóm leginkább azoknak szól, akik már olvasták (vagy nem bánják, ha lelövöm a poént). A többieknek pedig irány a forrás!
Általános műveltség
A hónap fő célja az volt, hogy "betömködjük a lyukakat", és lefedjünk minden területet, amit a Bevezető bejegyzésben beharangoztam. Szóval habár tematikusan kicsit vegyes felvágottnak érződhet az összkép, van mögötte logika! Az 1984 mellett a következő könyveket érintettük:
- Dale Carnegie - Hogyan szerezzünk barátokat és befolyásoljuk az embereket, ahol praktikus módszereket tanulhatunk arra, hogyan kedveltessük meg magunkat bármilyen társaságban és szituációban. Itt viszont (a hatalom 48 törvényével kb. pont ellentétesen) őszinte kedvességre hagyatkozunk a Machiavelli-féle manipuláció helyett. Mindenki döntse el, melyik a szimpatikusabb...
- John Yates - The Mind Illuminated, amiben a rendszeres meditáció jótékony hatásait és technikai részleteit firtatjuk. Az alapok lefektetése után a kezdő szintek áttekintésével folytattuk a témát, de még így is csak a könyv felénél tartunk! Érdekes kettősség, hogy egyrészt "csak" ülni kell és figyelni a légzésünket, másrészt viszont már ennek is meglepő mélységei vannak...
- Tetsuko Kuroyanagi - Totto-chan, amiben pedig egy Japán szerte híres tévés személyiség általános iskolai visszaemlékezéseiről olvashatunk. Első hallásra szemöldök-emelgetőnek hangozhat, hogy az meg ugyan kit érdekel?! De higgyük el, nagyon tanulságos példát mutat a gyermeki fejlődés és az egyéniség kibontakozásának fontosságára. Nem mellesleg pedig irtó cuki az egész! (Hátha egy kicsit ellensúlyozni tudja az 1984 hangulatát...)
Ezzel sikeresen zárul a körút, ami során belekóstoltunk a fejünk, a testünk, a világ és az emberi kapcsolataink témaköreibe... sőt, még az életrajzokat és a fontosabb fikciókat is érintettük. És egy kis előzetes keretében megsúgom: innentől kezdetét veheti majd egy "második kör", ahol (nem fogjátok kitalálni) megyünk még egy kört mindennel. Bőven ráérünk majd utána új szálakat indítani vagy egy specifikus témára rászállni.
Ohhmmmmm!
Büszkén jelenthetem, hogy már kb. másfél hónapja sikerül tartanom a napi meditációt (amivel szerintem legalább a fenti The Mind Illuminated-féle első szint követelményeit hivatalosan is megugrom). Nem, nem hümmögök közben, nincs lótuszpóz, és az elmém is kifejezetten csapongó. Az igazság az, hogy semmi konkrét, objektív eredményt nem nagyon tudnék egyelőre felmutatni - az a kis emelkedett(nek látszó) fókusz is valószínűbb, hogy placebo.
Ennek ellenére viszont mindenkinek ajánlanám, hogy adjon a meditációnak egy esélyt. Hogy miért? Mert ez bizony megmutatja, hogy mekkora káosz van ott bent általában! Valószínűleg 1-2 hónap eleve nevetségesen kevés ahhoz, hogy bármi látványosat haladjon az ember, de arra már most jó, hogy tudatosítja, mennyire nem vagyok ura a saját elmémnek... Még a tudatos oldalnak sem, nem hogy a tudatalattinak!
Ami azt ígéri, hogy bármiféle rendet tud hozni ebbe a frissen észlelt, de minden bizonnyal régóta meglévő szarviharba, az részemről megéri a fáradságot.
Ha pedig azt nézzük, hogy legrosszabb esetben is csak napi 20-30 percet vesztünk vele (és addig is csak ülünk!), akkor én még a tetejébe kockázatmentesnek is nevezném. Nem lenne hát indokolt egy próbát tenni vele? Gondoljátok meg...
Üdv,
Dénes
|
|
|
|
