Copy
View this email in your browser

FinovateEurope 2020 siker

Kedves Kollégák!

Nagy örömünkre szolgál megosztani a hírt, hogy idén is elnyertük a FinovateEurope nemzetközi konferencia versenyén a Best of Show díjat.

A Finovate egy olyan konferencia, amely felvonultatja a legfrissebb banki és pénzügyi technológiák innovációit, ahol az előadóknak mindössze hét percük van arra, hogy bemutassák cégüket és élőben demózzák termékeiket. Ráadásul a videók és a klasszikus prezentációs diák használata tilos! A Dorsum idén negyedik alkalommal vett részt az eseményen és harmadik alkalommal sikerült elhoznia a Best of Show díjat, amit szakmai közönségszavazatok alapján ítélnek oda a legjobb hat előadónak. Ez alkalommal a Wealth Management Platformot és a My Wealth ügyfélalkalmazásunkat összekötő Wealth Management Communication HUB termékünket mutattuk be, amelyen keresztül a tanácsadók és az ügyfelek biztonságos környezetben, azonosítást követően tudnak kommunikálni chat és push üzeneteken keresztül.

Az előadás igazán jól sikerült, a szoftver remekül működött, az előadóink, Csorba Greg, Rokob Imi és Szalay Ákos nagyon felkészültek voltak. A humoros elemeken jól szórakozott a közönség és különösen nagy sikert aratott a speciális show elemünk, a kétféle ruhát viselő, kétféle befektetőt képviselő Ákos, aki az előadásra még a szakállát is leborotválta félig.
Összességében egy sikeres berlini eseményt tudhatunk magunk mögött. Különösen nagy öröm, hogy immáron harmadjára nyerhettük el a díjat, az egész csapat megérdemli a gratulációt! Köszönet mindenkinek, aki lehetővé tette ezt a sikert!

A csapat tagjai: 
Beke Gábor, Beöthy Zsolt, Boros Gábor, Böhm József, Csabai Abigél, Csorba Gergely, Farkas Márk, Fischer Bálint, Gaál Attila, Kasu Bence, Késmárki Zsuzsanna, Kohajda Dániel, Marcheschi Viktor, Marosi Boglárka, Lévai Ildikó, Répási Lajos, Rokob Imre, Sebők Zoltán, Szalay Ákos, Szarvas Diána, Székely Ádám, Szőcei Olivér, Tongori Szilvia.
Copyright © 2020 Dorsum Co. Ltd., All rights reserved.


Want to change how you receive these emails?
You can update your preferences or unsubscribe from this list.

Email Marketing Powered by Mailchimp