Magánszemélyként vállalkozói jövedelemadózás, átalányadózás, egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás, egyszerűsített foglalkoztatás, önálló tevékenység és munkaviszony létesítése, cégként pedig kisvállalati, valamint társasági adózás. Távirati stílusban jelen pillanatban ezek a lehetséges alternatívák, amelyek a KATA szabályozás szigorodása miatt elérhetőek a tételes adózásból kiesők számára. De pontosan milyen szabályai vannak az egyes adónemeknek? Kinek melyiket éri meg választani? Új cikksorozatunkban ennek járunk utána, első körben az egyéni vállalkozók kapcsán.
Kiindulópontként szeretnénk hangsúlyozni, hogy nem létezik egy mindenki számára tökéletesen alkalmazható adózási forma. Az érintett számára legmegfelelőbb adózás meghatározása során figyelembe kell venni minden lehetséges felmerülő aspektust, vagyis ennek kiválasztása ugyanúgy hosszas megfontolás, elemzés eredménye kell, hogy legyen, mint minden más üzleti döntés. Éppen ezért elengedhetetlen egy szakember bevonása a folyamatba, hosszú távon ugyanis bőven megtérülhet az erre fordított költség.
A jelen cikkben foglaltak természetesen nem csak az egykori KATA alanyokra vonatkoznak (egyik tárgyalt opció választásának sem feltétele, hogy korábban „katázzon” az illető), de pont a KATA szigorodása adta a cikk elkészültének az apropóját. A következőkben – a teljesség igénye nélkül – bemutatjuk az egyes adónemek legfontosabb jellemzőit, külön részletezve az azt választó magánszemélyek várható adminisztrációs terheit.
Adózás magánszemélyként
Amennyiben egy (kifizetőnek minősülő üzleti partnerekkel is rendelkező) adózó – a fent említett elemzés elvégzését követően – úgy találja, hogy tevékenységét nem érdemes céges formában folytatnia, akkor a következő lehetőségek közül választhat.
Vállalkozói személyi jövedelemadózás
Az így adózó egyéni vállalkozó a vállalkozói tevékenységéből származó adóalapját (jövedelmét) úgy állapítja meg, hogy a vállalkozói bevételéből levonja az elismert és igazolt költségeket.
Az egyéni vállalkozó bevétele részletesen szabályozott, a társasági adózáshoz hasonlóan vannak bizonyos bevételt növelő és csökkentő tételek. A költségek megállapítása valamivel egyszerűbb: az a kiadás, ami az adóévben ténylegesen felmerült és szabályszerűen bizonylatolt, egyben a bevétel megszerzése, a jövedelemszerző tevékenység folytatása érdekében merült fel, továbbá az Szja. törvény (1995. évi CXVII. törvény) is költségként ismeri el.
Költségként számolható el az ún. vállalkozói kivét is, amely az egyéni vállalkozó személyes munkavégzésének díjazása (lényegében „munkabére”), összegét az egyéni vállalkozó saját maga határozza meg.
A főállású egyéni vállalkozó a vállalkozói kivét után 15% személyi jövedelemadót, 18,5% társadalombiztosítási járulékot és 13% szociális hozzájárulási adót fizet. Utóbbi kettő adónem esetében legalább a minimálbérre (vagy szakképzettséghez kötött vállalkozói tevékenység esetén a garantált bérminimumra) eső adót kell megfizetni, függetlenül a kivét tényleges nagyságától. Nem minősül főállásúnak az, aki pl. az egyéni vállalkozási tevékenysége mellett egyetemi tanulmányokat folytat, vagy legalább heti 36 órás munkaviszonyban áll.
Az év végén megmaradt összeg után 9% vállalkozói személyi jövedelemadót kell fizetni, az ezzel csökkentett vállalkozói eredmény lesz a vállalkozói osztalékalap. Ennek kivételéhez újból 15% személyi jövedelemadót és – amennyiben az éves vállalkozói kivét összege nem éri el a minimálbér 24-szeresét, vagyis 2022-ben a 4,8 millió Ft-ot – 13% szociális hozzájárulási adót is meg kell fizetni.
Emellett az iparűzési adó is felmerülhet, ha az egyéni vállalkozó székhelyén ezt az adónemet bevezették.
A vállalkozói személyi jövedelemadózás adminisztrációja alap- és részletező nyilvántartások vezetéséből áll, emellett havonta be kell vallani a NAV felé a járulékokat, ill. adott esetben áfabevallási kötelezettség is felmerülhet. Az adóévet követően éves adóbevallást is be kell nyújtani.
A vállalkozói személyi jövedelemadózás azok számára lehet optimális választás, akik a következő pontban (átalányadózás) bemutatottnál magasabb költséghányaddal működtetik vállalkozásukat és ezt megfelelően alá is tudják támasztani.
Átalányadózás
Ellentétben a vállalkozói jövedelemadózással, az átalányadózás esetében van egy éves felső határ, amely a mindenkori minimálbérhez igazodik, főszabály szerint az éves minimálbér tízszerese (vagyis 2022-ben 24 millió Ft), kiskereskedők esetében azonban az ötvenszerese (2022-ben 120 millió Ft), aki ezt eléri, kiesik az átalányadózók köréből.
Az átalányadózás lényege, hogy fix költséghányadok alkalmazásával lehet megállapítani az egyéni vállalkozó jövedelmét, amely egyben az átalányadó alapját is jelenti. A főszabály szerinti költséghányad 40%, de bizonyos tevékenységi körökre (pl. építőipari szolgáltatók, fodrászok, stb.) 80%-os, míg a kiskereskedelmi tevékenységre 90%-os költséghányad alkalmazandó. Az átalányadózó egyéni vállalkozó adójának alapja tehát az éves bevétele, csökkentve a megfelelő költséghányaddal.
Az így megállapított adóalap 1,2 millió Ft-ig mentes a személyi jövedelemadó alól, a nem főállású egyéni vállalkozóknak ráadásul egyéb adókat sem kell megfizetnie.
A főállású egyéni vállalkozónak 1,2 millió Ft-os adóalapig (jövedelemig) szintén nem kell személyi jövedelemadót fizetnie, esetében azonban 13%-os szociális hozzájárulási adó és 18,5%-os társadalombiztosítási járulék megfizetése ekkor is felmerül.
1,2 millió Ft-os adóalap felett mind a főállású, mind pedig a nem főállású egyéni vállalkozó fizeti a 15%-os személyi jövedelemadót, a 13%-os szociális hozzájárulási adót és a 18,5%-os társadalombiztosítási járulékot, azzal, hogy a főállású egyéni vállalkozónak utóbbi kettő adónem esetében legalább a minimálbér (vagy szakképzettséghez kötött vállalkozói tevékenység esetén a garantált bérminimum) adóterheit meg kell fizetnie.
Iparűzési adó ezen adózási forma esetében is felmerül.
Az átalányadózás adminisztrációja bevételi nyilvántartás vezetéséből áll, amennyiben pedig járulékfizetési kötelezettség is felmerül, akkor ezeket havonta kell teljesíteni, továbbá áfabevallási kötelezettség is keletkezhet. Az adóévet követően éves adóbevallással is számolni kell.
Az átalányadózás választása elsősorban azoknak ajánlott, akik heti 36 órát elérő munkaviszony (vagy egyetemi tanulmányaik) mellett, kiegészítő jelleggel végeznek vállalkozói tevékenységet, és a költséghányaddal csökkentett éves jövedelmük pedig nem, vagy csak kevéssel haladja meg az 1,2 millió forintot.
Egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás („ekho”)
Az ekho egy olyan adózási forma, amit kizárólag egyes meghatározott foglalkozások művelői választhatnak – főként a művészet, média és sport területén tevékenykedők –, ha van olyan bevételük is, ami után az általános szabályok szerint fizetik meg a közterheket. Ha a magánszemély nyugdíjas, akkor esetében ez a szabály nem alkalmazandó.
A vonatkozó törvény (2005. évi CXX. törvény) tételesen, FEOR-szám megadásával sorolja fel, hogy kik vehetik igénybe ezt az adózási lehetőséget. Fontos, hogy csak akkor választható az ekho szerinti adózás, ha ezen foglalkozások gyakorlásakor az adózó a mű elkészítésének folyamatában alkotó jelleggel vesz részt, viszont nem előírás, hogy az ekho szerint adózni kívánó magánszemély egyben egyéni vállalkozó is legyen.
További fontos kitétel, hogy amennyiben egy magánszemély az ekho szerinti adózást választja, a vele munkaviszonyra, vállalkozási tevékenységre, megbízásra szerződő kifizető, munkáltató is kötelessé válik az ekho alkalmazására (kivéve, ha a magánszemély átvállalja a kifizetőtől az őt magát és a kifizetőt terhelő ekho megállapítását, bevallását és megfizetését).
A sportolókat leszámítva az ekho szerinti adózás felső korlátja 60 millió Ft (ha az így adózni kívánó magánszemély általános szabályok szerinti jövedelme legalább a minimálbért eléri).
Az ekho szerint adózó magánszemélynek csak a 15% ekho-t kell megfizetnie (a nyugdíjasnak minősülő magánszemélynek ráadásul csak 9,5%-ot). A kifizetőt az ekho-alap összege után 13% ekho terheli. Egyéb adóteher az ilyen bevételek után nem merül fel.
Az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás választása annak lehet előnyös, aki heti 36 órát elérő munkaviszony mellett, kiegészítő jelleggel végzi az Ekho. törvényben felsorolt alkotó tevékenységet és éves bevétele jelentősen meghaladja a 2 millió forintot.
Egyszerűsített foglalkoztatás
Noha ez még az ekho-nál is szűkebb körben alkalmazható, bizonyos esetekben mégis előfordulhat, hogy egy-egy magánszemélyt egy cég az egyszerűsített foglalkoztatás szabályai szerint alkalmaz. Az ezen kategória alá tartozó lehetséges esetek közül (mezőgazdasági és turisztikai idénymunka, valamint alkalmai munka) a KATA körből kiesők számára alapvetően az alkalmi munka jöhet szóba.
A vonatkozó törvény (2010. évi LXXV. törvény) szerint alkalmi munkának minősül a munkáltató és a munkavállaló között összesen legfeljebb 5 egymást követő naptári napra létesített, határozott időre szóló munkaviszony, azzal, hogy egy naptári hónapon belül összesen legfeljebb 15 naptári napra, egy naptári éven belül pedig összesen legfeljebb 90 naptári napra lehet ilyen jogviszonyt létrehozni.
A filmipari statiszták és a szociális szövetkezetek kivételével az azonos cégnél foglalkoztatott alkalmi munkások száma maximalizálva van, a cég „egyéb” munkavállalóinak számától függ, hogy egy naptári nap legfeljebb hányan állhatnak a céggel ilyen jogviszonyban.
Az alkalmi munka után fizetendő munkáltatói közteher mértéke a hónap első napján érvényes minimálbér 1%-a (vagyis 2022-ben 2 ezer Ft) minden naptári nap után. Ez a munkáltatói szociális hozzájárulási adó mellett a munkavállaló oldalán is kiváltja az egyébként 18,5%-os társadalombiztosítási járulékot és az ún. mentesített keretösszegig a 15%-os személyi jövedelemadót is.
Ugyanakkor az egyszerűsített foglalkoztatásra létesített munkaviszony alapján alapbérként, illetve teljesítménybérként legalább a kötelező legkisebb munkabér 85%-a (2022: 170 ezer Ft), garantált bérminimum esetén pedig 87%-a (2022: 226 200 Ft) jár az alkalmi munkavállalónak.
A mentesített keretösszeg a minimálbér / garantált bérminimum napibérként megállapított értékének 130%-a. Ez 2022-ben minimálbér esetében 11 960 Ft, garantált bérminimum esetében pedig 15 548 Ft. Az ezt meghaladó napibér esetén a munkavállónak 15% személyi jövedelemadót kell fizetnie.
Munkáltatói oldalon egyetlen hátrány, hogy az alkalmi munkavállaló számára az ő egy napi munkájáért kifizetett munkabérből a minimálbér napi összegének kétszeresét (2022: 18 400 Ft) meghaladó mértékű kifizetés adóalap növelő tétel mind az Szja. (1995. évi CXVII. törvény), mind pedig a Tao. törvény (1996. évi LXXXI. törvény) szerinti adózás esetén.
Az egyszerűsített foglalkoztatás választása azok számára lehet jó döntés, akik eddig eseti jelleggel végeztek néhány napos, egyszerű projektmunkákat cégek számára (részmunkaidős állásuk, vagy egyetemi tanulmányaik alatt) és az év nagyrészében egyébként szüneteltették a KATA szerinti vállalkozási tevékenységüket.
Megbízás alapján végzett tevékenységből származó jövedelem
A megbízás alapján végzett tevékenységből származó jövedelem az Szja. törvény (1995. évi CXVII. törvény) szerint ún. önálló tevékenységből származó jövedelemnek minősül, ehhez pedig – az adott tevékenységtől függően – adószám kiváltása is szükséges lehet.
A jövedelem a bevételek és a kiadások különbségének kiszámolásával kapható meg. Bevételnek minősül jelen esetben a megbízás alapján végzett tevékenység végrehajtásáért kapott összeg, míg a kiadások kapcsán – a magánszemély választása szerint – két lehetőség áll rendelkezésre: a tételes költségelszámolás és a 10%-os költséghányad alkalmazása.
Az így megállapított, önálló tevékenységből származó jövedelmet az összevont adóalapba kell beszámítani, amely után 15% személyi jövedelemadó fizetendő.
Ezen túlmenően az önálló tevékenységből származó, az adó-, adóelőleg-alap számításnál figyelembe vett jövedelem után 13% szociális hozzájárulási adót is kell fizetni.
Társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség azonban csak akkor keletkezik, ha létrejön az ún. „biztosítási jogviszony”, vagyis ha az önálló tevékenységből származó jövedelem az adott hónapban eléri a mindenkori minimálbér 30%-át, ill. naptári napokra számolva annak harmincad részét (2022: 60 ezer Ft; napi 2 ezer Ft). Ilyenkor a járulékalapot képező jövedelem után 18,5% társadalombiztosítási járulékot kell fizetni.
Ha a magánszemély összevont adóalapba tartozó bevétele kifizetőtől (pl. cégtől) származik, akkor – főszabály szerint – az adóelőleget a kifizetőnek kell megállapítani és levonni akkor is, ha a kifizetés számla alapján történik. A magánszemélynek ekkor tájékoztatnia kell a kifizetőt, hogy a 10%-os költséghányad alkalmazását, vagy a tételes költségelszámolást választja (ennek elmaradásakor a kifizető a 10%-os költséghányadot köteles alkalmazni).
Ha azonban a bevétel nem kifizetőtől, hanem magánszemélytől érkezik, akkor az önálló tevékenységet folytató magánszemélynek magának kell az adóelőleget megállapítania és negyedévente megfizetnie.
A megbízás alapján végzett tevékenységből származó jövedelem adminisztrációja alap- (naplófőkönyv, pénztárkönyv, bevételi és költségnyilvántartás, vagy bevételi nyilvántartás) és részletező nyilvántartások vezetéséből tevődik össze, kivéve, ha az érintett magánszemélynek csak kifizetőtől volt bevétele és kiadásaira a 10%-os költséghányadot alkalmazza. Az adóévet követően éves adóbevallási kötelezettség is felmerül.
Ezen adózási mód választása azok számára érheti meg, akik eddig eseti jelleggel végeztek projektmunkákat cégek számára (az átalányadózásnál érvényesíthetőnél magasabb költséghányaddal) és esetükben az egyszerűsített foglalkoztatás feltételei nem állnak fenn.
Munkaviszony
A munkaviszony – elsősorban munkajogi – szabályainak bemutatása jelen cikknek nem feladata, így most kizárólag a munkaviszony kapcsán felmerülő adóterhekkel foglalkozunk.
A munkáltatónak kizárólag 13% szociális hozzájárulási adót kell fizetnie (melynek alapja a munkavállaló bruttó bére), a munkavállaló pedig bruttó munkabérének 66,5%-át kapja meg (a levont 33,5%-ból 15% a személyi jövedelemadó, 18,5% pedig a társadalombiztosítási járulék).
Az adók kiszámolása, levonása és megfizetése a munkáltató feladata, így a munkavállalónak ebben az esetben nincs adózással összefüggő adminisztrációs kötelezettsége, legfeljebb annyi, hogy az esetleges adókedvezményekről (pl. 25 év alatti fiatalok kedvezménye, első házasok kedvezménye, személyi kedvezmény, stb.) nyilatkozzon munkáltatója felé.
Elméletileg nincs akadálya, de mindenképpen kérdéseket vethet fel egy esetleges adóvizsgálat során, amennyiben egy korábban KATA alany magánszemély, akinek kizárólag egyetlen kifizetőtől (cégtől) származott bevétele, szeptember 1. után ezzel a céggel köt munkaszerződést. Nem látunk ugyan erre irányuló adóhatósági szándékot, de hangsúlyoznánk, hogy az online számla adatszolgáltatások és a munkáltatói adó-, és járulékbevallások adatai alapján – amennyiben szeretné – a NAV viszonylag könnyen ki tudja választani azon adózói kört, ahol érdemes a korábbi burkolt munkaviszony megvalósulását vizsgálni.
