Helló!
Majdnem pont egy éve írtam a Tökéletlenség védelmében című kis szösszenetet a blogra, mert a nyári nagy kirándulások és szabadságolások hatására lemaradtam egy kicsit a heti könyv olvasós menetrenddel. És habár szeretném azt hinni, hogy azóta sikerült fejlődnöm egy keveset, valószínűleg most sem lett volna másként a szünet igényem – ha nem robban le alólunk a kocsi, és ezért nem kell szinte az egész hónapot itthon töltenünk. És ha már kirándulás nincs, akkor legalább blogolás viszont legyen! Változatosságnak könyvek (vagy épp beszédek) helyett most a kedvenc grafikonjaimat, és a belőlük levonható leckéket tárgyaltuk. A legfontosabb szerintem:
A Dunning-Kruger hatás
Másnak is feltűnt már, hogy aki idióta, az valahogy ezt a tényt soha nem rejti véka alá? Nem bújik meg a sarokban, hogy ott szép csendben lehessen hülye, de nem is tesz ellene, hogy esetleg ne legyen hülye. Nem, ő hangosan hülye, és csak harsogja a minden alapot nélkülöző véleményét minden elérhető fülbe.
Ismerős, ugye? Valójában ez egy annyira általános és gyakori jelenség, hogy pszichológiai kutatások is alátámasztják. Ez is egy azon sok kognitív torzítás közül, amik a hétköznapi gondolkodásunkat befolyásolhatják. A neve: Dunning-Kruger hatás, az 1999-es tanulmány szerzői, David Dunning és Justin Kruger után.
Az összefoglalómból kiderülnek a hatás tünetei, fázisai, veszélyei, és hogy mit tehetünk ellene...
Grafikonok, amíg a szem ellát
Habár napjainkban a Dunning-Kruger hatás jelenti a legnagyobb fenyegetést a hónapban tárgyalt négy téma közül (és így szinte muszáj is volt azt kiemelnem), azért szerintem a másik három görbe is hasonlóan tanulságos:
- Az "S" görbe, ahol az exponenciális növekedésről, a csökkenő megtérülésről, és a kettő (talán meglepő) kapcsolatáról esik szó;
- A gödör, ahol a "rosszabb lesz, mielőtt jobb lenne" jelenséget vizsgáljuk; és
- A haranggörbe, ahol pedig a vártnál nagyobb mértékű átlagosságunkkal szembesülhetünk, és (remélhetőleg) barátkozunk meg.
A matek "értelme"
Tekintsünk most el egy pillanatra az olyan alapvető dolgoktól, mint az összeadás/kivonás, vagy épp a százalékszámítás. Ezek nyilván elengedhetetlenek a hétköznapi életben, például egy minimális pénzügyi és szociális működési alapnak. De aztán ott jöttek még az ilyen mindenféle egyenletek, a függvényelemzések, a trigonometria; sőt, rosszabb esetben az integrálás és a deriválás is. Ilyenkor szerintem a legtöbb diák első gondolata (hozzám hasonlóan) az, hogy "Mire kell ez? Mikor fogom én ezt használni?!"
És persze, egy-egy konkrét technikát elég nehéz védeni. Én mondjuk a mai napig nem tudok integrálni és/vagy deriválni – amit egy számítástudományi fokozattal talán nem is illene bevallanom – de valahogy mégis képes vagyok nélkülük funkcionálni a hétköznapokban. Ne keverjük viszont a konkrét technikákat azzal az absztrakt gondolkodási és elvonatkoztatási képességgel, amit a matek a háttérben fejleszt.
Nem is a deriválásnak kell megmaradnia, hanem hogy képesek legyünk a világ jelenségeiről lecsupaszítani a sallangot, a lényegükben meglátni a közös vonásokat, és esetleg alkalmazni az azokra a vonásokra már ismeretes korábbi megoldásokat. Nagyon remélem, hogy a havi grafikon adag szépen példázta, hogy mennyi szép, a valós életben is hasznos leckét tartalmazhat egy-egy ilyen szimbolikus ábra, ha az ember hajlandó mögénézni annak, hogy "Pfujj, matek!"
Üdv,
Dénes
|
|
|
|
