Copy
View this email in your browser

Éghajlatváltozás 180°


Öko- és egészségtudatos hírlevél

Telefondoktor: Eljött a távgyógyítás ideje?


Magyarországon az üvegházhatású gázok kibocsátásának közel 3 százaléka az egészségügyi ellátással összefüggő tevékenységekből adódik
 

Az egészségügy működtetéséhez önmagában is sok energia szükséges. Emellett jelentős mennyiségű anyagot, terméket használnak fel, így a keletkező hulladék is számottevő. De már önmagában az a tény is növeli az üvegházhatású gázok kibocsátását, hogy az orvost személyesen felkeresve közlekedni kell. Ez utóbbira megoldás, ha a fizikai orvos-beteg találkozások számát csökkentjük. Az eszköztár adott: a modern infokommunikációs rendszerek, a telemedicina, a keletkező dokumentumok papír alapú kezelése helyett az elektronikus megoldások, vagyis az úgynevezett e-egészségügy fejlesztése mind-mind ezt célt szolgálják. Egy nemrég megjelent tanulmány azokat a publikációkat tekintette át, amelyek az egészségügyi szolgáltatások karbonlábnyomának változását vizsgálták a telemedicina bevezetésének függvényében: csökken-e a karbonlábnyom? Igen.
 

Kattintson a folytatásért!
 


 

Elöregedés, elvándorlás, elnéptelenedés – így hatnak Európára a demográfiai folyamatok


Hol élnek az európai idősek és hol fognak élni 2050-ben? Hogyan alakíthatja át Európa régióinak életét az idősödés és az elnéptelenedés? Hol jelennek meg új törésvonalak a demográfiai folyamatok következtében? Ezekre a kérdésekre keresi a válaszokat az Európai Bizottsághoz tartozó Közös Kutatóközpont (JRC) májusban kiadott kutatási jelentése. Az Európai Unió területeinek demográfiai tájképéről szóló beszámoló a 2015-2050-es időszakot vizsgálva mutatja be és vetíti előre az európai népesség elöregedéséből fakadó kihívásokat.
 

Nem csak a klímaváltozás a hibás!


Nincs olyan, hogy környezet. Nem élhetünk autonóm módon. Szoros kölcsönhatásban vagyunk mindennel, és erre durván emlékeztetnek minket a természeti katasztrófák és a vírusok, írja a Die Zeit német hetilap.

Kattintson a folytatásért!


Éghajlatorvos: új orvostudományi szakterület van kialakulóban


Az USA-ban orvostanhallgatók sürgetik a klímaváltozás egészséghatásaival összefüggő ismeretek oktatását az orvosi egyetemeken


Kattintson a folytatásért!

Jó vagy rossz nekünk a klímaszorongás?

 

Düh, szomorúság, kilátástalanság, tehetetlenség – a klímaváltozásról szóló, sötét jövőképet festő negatív hírek, és a cselekvést sürgető felhívások akár szorongást is kiválthatnak az emberekből. Azonban a szorongás nem feltétlenül rossz dolog: megvéd minket a veszélyektől úgy, hogy azok elkerülésére vagy okainak leküzdésére ösztönöz. De miért nem véd meg a klímaszorongás a drasztikus klímaváltozástól?

Kattintson a folytatásért!

Javaslatok egészségügyi intézmények klímarezisztens és környezeti szempontból fenntartható átalakításához

Az Éghajlatváltozás és egészség jelentés Kézikönyvében javaslatokat fogalmaz meg az egészségügyi intézmények számára, hogyan alakítsák környezetüket, hogy ellenálljanak az éghajlatváltozás kihívásainak és egyben és környezeti szempontból is fenntarhatóak legyenek.


Kattintson a folytatásért!
 

Éghajlatváltozás 180 fok Facebook
TK Szociológiai Intézet honlapja
Copyright © *|2021|* *| TK Szociológia Intézet |*, Minden jog fenntartva!

Email cím:
*eghajlatkonyv@tk.hu*

 Leiratkozás
 

Éghajlatváltozás hírlevél feliratkozás!







This email was sent to <<E-mail>>
why did I get this?    unsubscribe from this list    update subscription preferences
Eghajlathirlevel · Budapest · Budapest, Koezep-Magyarorszag 1097 · Hungary

Email Marketing Powered by Mailchimp