Copy
Tartalom:
  • A meséről
  • A helyszínről
  • Regisztráció
  • Részvételi díj
  • Megosztás, hírlevélre
    fel- és leiratkozás
  • Fotóverseny
  • Mit érdemes tudni a
    meseösvényről?
  • Gyakran ismételt kérdések
  • Partnereink



 

Hetet egy csapásra, avagy a rászedett ördög
Meseösvény a Hármashatárhegyen



Újabb Bailavidrum meseösvényre hívunk nagy szeretettel! A helyszín ezúttal a Hármashatár-hegy pompás őszi erdeje lesz. Mesés utunk nagyjából 1,5 km hosszan kanyarog majd az erdőben. Útközben leereszkedünk egy háborús bunkerbe, és megmásszuk a Homok-hegyet is, melynek lábánál érdemes nyitott szemmel járni, hátha kincsekre lelünk. A kalandok fáradalmait egy vidám zenés-táncos mulatsággal pihenhetjük ki egy erdei tisztáson.
 


A mese: Hetet egy csapásra


"Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szűcs. Ennek a szűcsnek annyi gyereke volt mint a rosta lika, még eggyel több..."

Novemberi mesénkből megtudhatjátok, miért gondolta magáról ez a szűcs, hogy ő "igen vitéz ember"! Ha nekiindultok a nagy kalandnak, bátor ifjak és leányok, ti is kiállhatjátok azokat a próbákat, amiken a mesebeli szegény szűcs ment végig. Szedjétek össze minden bátorságotokat, mert bizony ebben a mesében nemcsak ördögfiókákkal, de magával az ördögkirállyal is találkozni fogtok! Mindeközben átélhetitek majd a "többet ésszel, mint erővel" mondás igazságát. A próbák jutalma, mint mindig, most is zenés-táncos mazsola-lakoma... és mesés, gondtalan élet :-)
 


Helyszín


A regisztrációt autóval, vagy tömegközlekedéssel a 11-es busz végállomásától 10 perc sétával éritek el. A mese végi mulatság után a parkolóhoz egy rövidebb, 800 méteres út vezet majd. A legjobb álló-, akarom mondani menő-képességűek még megmászhatják az Árpád-kilátót is, mielőtt visszaérnének a buszvégállomáshoz.

 

Regisztráció

Várunk szeretettel gyermekeiddel és barátaiddal együtt! Ha sikeres a regisztrációd, a Google küld majd egy automatikus üzenetet erről az elsődlegesen megadott címedre.

Az esemény előtti pénteken mi is küldünk majd egy részletes levelet az összes tudnivalóval mindenkinek, aki regisztrált. 
Regisztrálok


Részvételi díj


Programunkra a négy év feletti gyermekeknek és a felnőtteknek is egységesen 1600 forint a belépő. A négyévesnél fiatalabbaknak ingyenes.

Szeretnénk, hogy bárki megismerkedhessen mesés programunkkal, ezért, ha úgy érzitek, hogy nálatok ennek anyagi akadályai lennének, kérünk, írjatok nekünk! Biztosan találunk megoldást.
Küldd tovább barátaidnak! Küldd tovább barátaidnak!
Oszd meg ismerőseiddel Facebookon! Oszd meg ismerőseiddel Facebookon!
Reklámozd a www.meseosveny.hu web-oldalunkat!                   Plakátolj nekünk!

Fotó- és rajzverseny


Előző meseösvényünk rajz- és fotóversenyének nyertese: Kovács Katalin az alább látható alkotással. Gratulálunk! Jutalma egy négyfős ingyenes részvétel az egyik következő programunkon.

Várjuk a jól sikerült fényképeket és gyerekrajzaitokat most is! Kérünk, könnyítsétek meg a munkánkat: válogassátok ki a legjobb képeket és rajzokat, és csak ezeket küldjétek el a bailavidrum@gmail.com címre! A beküldött képeket a meseösvények reklámozásánál használjuk.

Mit érdemes tudni a meseösvényről?

  • Az egész meseprogram körülbelül három-négy órát vesz igénybe.
  • Regisztráció után az ugyanarra a mesélési időpontra érkezetteknek elmondjuk a mesét. Itt szükség szerint rugalmasan kezeljük a mesekezdést, megértéseteket kérjük.
  • Amikor csoportotok (a regisztrációnál kapott csoportsorszám szerint) sorra kerül, elindítunk a meseösvényen, ahol szalagozás és nyilak mutatják majd az útvonalat.
  • Az egyes helyszíneken jelmezes, bábos meseepizódokat varázsolunk elétek, amelyekbe bevonjuk gyermekeiteket is, és ha lehet, a felnőtteket is.
  • Útközben átélitek a mese örömét és a komoly próbatételeket.
  • A végén jutalmatok: egy marék mazsola, kipirult arc és élményekkel teli szív.
  • Ha nem hiszitek, járjatok utána!
Gyakran ismételt kérdések:
  • Szeretnénk mindenképp együtt végigjárni a meseösvényt. Egy időpontra is regisztráltunk. Ez így elegendő?
    Az ugyanarra az időpontra regisztrált családokat több kis csoportba osztjuk a helyszínen. Az éppen jelen lévő gyermekekből alkotjuk a csoportokat. Ha biztosan egy csoportba szeretnétek kerülni, akkor kérjük, várjátok össze egymást, és egyszerre menjetek oda a regisztrációs asztalhoz!
  • Utolértük az előttünk járó csoportot. Mi legyen?
  • Ha ez két pont között történik, alkothattok egy nagyobb csapatot.
    Amikor egy mesehelyszínre úgy értek, hogy ott még az előző csapattal játszik a meseszereplőnk, akkor kérünk, álljatok meg az állomás előtt lévő tájfutóbójánál. Amint az előző csapat továbbhaladt, szólítunk majd titeket is. Így kerek marad az élmény mindkét csapat számára.
  • Útközben kiderül, hogy mi lassabban szeretnénk haladni, mint a csoportunk. Lehetséges?
    Igen. Ez esetben szóljatok a csapatotok többi családjának, hogy ne várjanak, és nyugodtan maradjatok le. Ezután csatlakozhattok a következő csapatok bármelyikéhez.
  • Lebetegedett valaki a családból, ezért nem tudunk jönni. Mit tegyünk? 
    Amennyiben a regisztrációs lapon azt látjátok, hogy lezártuk a jelentkezést arra az időpontra, ahova ti jelentkeztetek, kérünk, hogy az esemény Facebook-csoportjában ajánljátok fel a helyeteket másnak. Kérünk, hogy a csapatneveteket csak egy családnak áruljátok el.

Partnereink
.

Videóink

Utolsó Pelikánmadár meseösvényünk a TV-be is bekerült
Születésnapi meseösvény
Rászedett ördög meseösvény, amiről a Kossuth rádióban is hallhattatok.
Nézd meg az első meseösvényről készült videónkat!
Nézd meg a Kapolcson rendezett meseösvényről készült fotómontázs-videónkat!
Share
Forward

*|LIST:LIST_SUBSCRIBER_BADGE|*
Beállítások frissítése  leiratkozás a listáról.
Email Marketing Powered by Mailchimp