Copy

Helló!


Először is: hogy lett november elseje? November?! Ez az év hova tűnt? Most volt nyár – ami már akkor is furcsa volt, mert épp előtte ünnepeltük az új évet. No de mindegy, a Preprocessor-nál azért legalább a hetekkel párhuzamosan a könyvek is kopnak, az irományok meg termelődnek. Lássuk hát az októberi felhozatalt:
 

Marshall Rosenberg – Erőszakmentes kommunikáció


A múlt hónapban kivesézett TED-es előadásmód kurzus egyik kulcsmeglátása, hogy a “tálalás” milyen fontos szerepet játszik a kommunikációban. Nem csak arra hat, hogy milyen élénken megy át az üzenet, hanem akár arra is, hogy egyáltalán átmegy-e. Ennek fényében viszont nem tudtam nem továbbgondolni: ha ez a professzionális és üzleti(esebb) életben ennyire fontos, akkor a személyesebb emberi kapcsolatainkban egyszerűen létszükséglet lenne jobban beleásni magunkat.

Természetes választás volt tehát a folytatáshoz Marshall Rosenberg – Erőszakmentes kommunikáció című könyve. Már egy jó ideje rajta volt az olvasólistámon, és a benne foglaltak alapján pedig azt kell hogy mondjam, meg vagyok térítve. Egyrészt örülök, hogy innentől ennyivel tudatosabban beszélgethetek majd másokkal (legfőképp a feleségemmel); másrészt frusztrált is vagyok, hogy csak most ismerkedek valami olyasmivel, aminek szerintem egy egészséges érzelmi oktatás alapját kellett volna képeznie.

Tizenéves párkapcsolati távlatból abszolút meg tudom érteni, milyen nehéz lesz például egy vita során ellenállni az érzelmek sodrásának és a másik hibáztatása helyett csak magunkra koncentrálni. Még nehezebb talán a másik negatív megfogalmazásából az ő szükségleteit és a kéréseit kihallani, megsértődés nélkül. De számát sem tudom már, hányszor csúszott vészesen félre egy lelkizésünk valami apró félreértés vagy egyéb “kommunikációs malőr” miatt. Szóval pont a tizenéves párkapcsolati távlat miatt vagyok biztos abban, hogy ez az erőszakmentes módszer a szükséges erőfeszítések ellenére is nagyon megéri.
 

Ichiro Kishimi & Fumitake Koga – Vállald ​fel bátran önmagad


A hónap másik könyvét szintén jó ideje terveztem már útba ejteni. A tetejébe ahányszor csak azon kaptam magam, hogy valaki más véleményén aggodalmaskodok, mindig előrébb is került pár pozícióval. És ahogy mostanában egyre több szituáció tudatosította bennem, mennyire nem bírom még a gondolatát sem, hogy valaki nem kedvel, úgy lett egyre aktuálisabb.

Az eredeti címe ugyanis “The Courage to be Disliked”, ami egy alaposan kiforgatott de valahogy mégis szöveghűbb fordításban kb. annyit tesz: “A bátorság, amivel majd merünk nemszeretettnek lenni”. Maradjunk annyiban, hogy marketing szempontból teljesen megértem, miért nem ezt használták magyar címnek. De a jelentés tekintetében mégis úgy érzem, hogy a “Vállald fel bátran önmagad” elveszíti az angol változat egy fontos darabját: nem csak az a feladat, hogy felvállaljuk magunkat, hanem hogy mások nemtetszése ellenére is felvállaljuk magunkat.

A könyv tulajdonképpen egy dialógusként megformázott bevezetés az Adleriánus pszichológiába. A dühös és csalódott “fiatalember”, illetve a bölcs remete “filozófus” párbeszédét olvasva fokozatosan kerülnek elő az élet (vélt) nehézségei, és az azokra adható Adler-i hozzáállásbeli válaszok. Ezek a válaszok segítségével pedig végül a fiatalember is egy kicsit jobban megbarátkozik mind önmagával, mind a világgal. Talán nekünk is menni fog…
 

Szösszenet trilógia


A két "nagy" könyves összefoglalón felül három kisebb szösszenettel is készültem:
  • Az elsőben látszólag a távirányítójavításról, de valójában inkább a saját növekedési szemléletem kibontakozásáról írok;
  • A másodikban egy séta alatti incidensről esik szó, amiért (a kezdeti kellemetlensége ellenére) nagyon hálás vagyok, mert segített mélyebben átgondolni az Erőszakmentes Kommunikáció mondanivalóját;
  • A harmadikban pedig a modern oktatási rendszert tárgyaljuk, ami habár továbbra sem a kedvencem, mégis el kell ismernem, hogy nem egyedül ő a hibás – és ez részben jó hír, mert így talán nem is csak általa lehet pótolni a hiányosságait!


Részemről egyelőre ennyi...


Ha tetszik, amit olvasol – és esetleg akad olyan ismeretséged, akinek szintén tetszhetne – akkor nagyon hálás lennék egy-egy megosztásért. Ha pedig számomra lenne visszajelzésed, akkor csak úgy megsúgom, hogy mindig szívesen olvasok válaszokat. Köszönöm, hogy velem tartasz ezen az önfejlesztési utazáson!

Üdv,
Dénes
Facebook
Twitter
Instagram
Website
Email
RSS
Megnyitás böngészőben
Copyright © 2021 Preprocessor Blog, Minden jog fenntartva.

Változtatnál valamit ezekkel az emailekkel kapcsolatban?
Semmi akadálya, frissítsd a beállításaidat vagy iratkozz le erről a listáról.

Email Marketing Powered by Mailchimp