Helló!
Ismét jelentkezik a Preprocessor havi összefoglalója, ahol még épp a Karácsonyi roham előtt igyekszem becsempészni a blog egyik védjegyévé vált minimalizmus üzenetét – meg egy pár extra gondolat-bonbont. Vágjunk is bele:
Esszencializmus a négyzeten
Soha nem tetszett igazán a "minimalizmus" kifejezés. A mögöttes jelentéssel persze abszolút tudok azonosulni, de amikor beszélgetésekben felmerül, szinte mindenki egyből arra asszociál, hogy az üres padlón törökülésben kell élni a négy (szintén üres) fal között. Részben ezért is volt nagyon szimpatikus Greg McKeown könyve már az első pillantástól: az Esszencializmus címválasztással szerintem sokkal jobban sikerül kommunikálni, hogy itt nem az objektív mennyiség a fontos, hanem a tudatos értékrend.
Az alapvető üzenet a következő: visszautasítjuk, hogy minden beleférhet az életünkbe, és ezért tudatosan nem is próbálunk mindent belegyömöszölni. Sőt, tudatosan próbálunk belőle kigyömöszölni mindent, amit csak lehet. Amik hátramaradnak, azok csak a legszükségesebbek, amikre így viszont arányában sokkal több energiánk jut majd. Az ezernyi irányba egy-egy centi haladás helyett egy-két irányba fogunk haladni, de arra viszont kilométeres léptékkel.
Ami egy kicsit meglepett viszont, hogy mennyire a mentális esszencializmusra és a produktivitásra helyeztük a hangsúlyt. Ezért a hónap második könyvével a minimalizmus anyagiasabb oldalát szerettem volna egy kicsit kitárgyalni. Ehhez pedig Giles Slade kanadai társadalomkritikus Made to Break (magyarul kb. “Azért készült, hogy elromoljon”) című könyvét hívtam segítségül, ami az amerikai történelem mérföldkövein keresztül követi végig a tervezett elavulás útját.
Ezen az utazáson sajnos azt tapasztalhatjuk, hogy a (még talán valamennyire logikusnak bélyegezhető) technológiai elavulás után egyre inkább a tervezett és mesterségesen gyorsított (hol pszichológiai, hol minőségi) elavulás gödrébe ástuk magunkat. De ha megértjük, hogy hogyan jutottunk idáig – és aztán ennek tükrében megfogadjuk Slade javaslatait a jelenlegi helyzet kezelésével kapcsolatban – akkor talán még nem túl késő kimászni...
Hamis dilemmák, hamis sztorik
A könyvek közti, és most már (remélem mindenki örömére) rendszeresnek nevezhető "szösszenet" rovatban is napvilágot látott két új iromány:
- Az egyikben a hamis dilemmák mentális torzítása a közös nevező, ahova sajnos három látszólag teljesen különböző területről is túl könnyű volt eljutni. Ennél jobb indoklás viszont talán nem is kell, hogy miért hasznos, ha tudunk ellene védekezni;
- A másik pedig eredetileg a rendszerszintű gondolkodás fontosságára adott volna két szemléletes példát – amíg ki nem derült, hogy mindkét példa kamu. De semmi gond, találtunk másik (talán még szemléletesebb) példát, illetve közben szépen megtanultuk azt is, hogy a rendszerszintűség mellett önállóan, mások állításait ellenőrizve gondolkodjunk!
Majdnem centenárius!
A napokban néztem rá csak úgy puszta kíváncsiságból, hogy tulajdonképpen hány posztnál is tartok a blogon. És milyen időszerűnek bizonyult a megérzésem, mert a múlt hetivel együtt 99. Mivel ez a következő hírlevélre már 101 felett lesz, így pont ebben a hírlevélben vagyok a legközelebb a friss centenárius státuszhoz. Adott hát az ok az ünneplésre!
Viszont mi lenne abban az ünnepi alkalom, ha megint én tépném a szám – valljuk be, az annyira nem ritka. Arra gondoltam tehát, hogy az egyoldalú éterbe kiáltozás helyett/mellett most megpróbálnék a másik irányból is egy kis kommunikációt kicsalni.
Szóval ha benne vagytok, írjatok egy pár sort – elvégre az elmúlt 99 poszt során biztos kialakult bennetek valami vélemény a Preprocessor-ról, és én erről nagyon szívesen hallanék. Mi tetszik? Mi nem annyira? Melyik kedvenc könyveteket hiányoljátok? Miről szeretnétek többet hallani? Ami eszetekbe jut... A beérkező visszajelzéseket hivatalosan is elő-Karácsonyi ajándéknak tekintem! ;)
Üdv,
Dénes
|
|
|
|
