Copy
2020.11.10.

PLATINADIPLOMÁS FOTÓMŰVÉSZ BEDI GYULA
USZÓD POLGÁRMESTERE PLATINADIPLOMÁS FOTÓMŰVÉSZ LETT



PETŐFISZÁLLÁSRA LÁTOGATOTT A MAGYAR ÚJSÁGÍRÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE
A rövid látogatás során a helyi vállalkozások üzemeit, telepeit járták körbe a vendégek.



CSENGŐDÖN MEGNYÍLT AZ ELSŐ KÖZÖSEN ÜZEMELTETETT POSTAI ÉS TAKARÉKBANKI FIÓK
A közös program célja, hogy hosszú távon biztosítsa a kistelepüléseken élők számára az alapvető postai és pénzügyi szolgáltatások elérését.



KADARKA TÖRKÖLY LETT MAGYARORSZÁG LEGJOBB PÁLINKÁJA
A pálinka életműdíjat idén Font Sándor országgyűlési képviselőnek, valamint Piros Lászlónak és Varga Lászlónak ítélték oda.



ÁLLAMI TÁMOGATÁSBÓL KORSZERŰSÖDIK TOVÁBB A LAKITELEKI RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM
93 millió forint állami támogatást ítélt oda a kormány a lakiteleki római katolikus templom, plébánia és közösségiház és vendégház felújítására.



FOLYTATÓDNAK A FEJLESZTÉSEK A BAJAI TÉRSÉGBEN
EZÚTTAL 171 MILLIÓ FORINT KORMÁNYZATI TÁMOGATÁS ÉRKEZETT



TERMÉSZETES SZÉPSÉGÁPOLÁS A TÉLI IDŐSZAKBA
Folytatódik a Közkincs műhely kunbaracsi sorozata.



ANTIK IRATOK KIÁLLÍTÁSA SZABADSZÁLLÁSON
PETŐFI SÁNDOR SZÜLEINEK HÁZASSÁGI KIHIRDETÉSÉT IS MEGNÉZHETI



A KUNSZENTMIKLÓSI VERSVÁNDOR MOST PETŐFI NYOMÁBAN JÁR
Tóth Péter Lóránt, Kunszentmiklós szülötteként szívügyének tartja Petőfi munkásságát, készül a Petőfi- emlékévre.



MEGÚJULHAT LAKITELEKEN A RÉGI ÓVODA
Sikeresen pályázott a lakiteleki önkormányzat a Magyar Falu Program keretében óvoda fejlesztésre.



MÁTÓL RENDKÍVÜLI JOGRENDET ÉS ÉJSZAKAI KIJÁRÁSI KORLÁTOZÁST VEZET BE A KORMÁNY
A kormány úgy döntött, hogy a koronavírus-járvány miatt szerdától ismét bevezeti a rendkívüli jogrendet.



A Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottság határozott a területi nemzetiségi önkormányzati képviselők időközi választásának kitűzése tárgyában
A Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottság Bács-Kiskun megyében a területi roma nemzetiségi önkormányzati képviselők időközi választását 2021. január 17. napjára (vasárnap) tűzte ki



ŐRJEG ÖRÖKSÉGE
Az Őrjeg és Szőlőhegyei Natúrpark – hazánk tizenhatodik natúrparkja – áprilisban kapta meg a névhasználati jogot a természetvédelemért felelős agrárminisztertől.



FŰSZERES KUNADACS
Kunadacson már évek óta termesztenek paprikát, és szárítják, őrölik azt a közfoglalkoztatási program keretében.



MEGYEI ÉRTÉK LETT A CSÓLYOSPÁLOSI FÖLDTANI FELTÁRÁS
A Bács-Kiskun Megyei Értéktár Bizottság szeptember 10-én megtartott ülésén hozott döntése értelmében a csólyospálosi Földtani Feltárás – Varangykő Túraútvonal bekerült a megyei értéktárba.



A hírlevél böngészőben történő megjelenítéséhez kattintson ide
bacskiskunamimegyenk - facebook
bacskiskun.hu
A hírlevélről történő leiratkozáshoz kattintson ide.
Email Marketing Powered by Mailchimp