A strasbourgi bíróság leginkább papírokból dolgozik, személyes nyilvános meghallgatást csak elvétve tart. Mi tette most lehetővé vagy szükségessé, hogy Karsai Dániel életvégi döntésről és aktív eutanáziáról szóló panaszánál most kivételt tettek?
A panaszosok és jogi képviselőinek személyes meghallgatása bár nem általános, de nem is annyira ritka a strasbourgi perekben. Az teszi Karsai Dániel perét eljárásában is kivételessé, hogy nem csak őt és jogi képviselőit hallgatták meg a bírák, hanem szakértőket is berendeltek, és nekik is kérdéseket tettek fel egy másik meghallgatáson. Ilyenre az Emberi Jogok Európai Bíróságának történetében eddig még csak egyszer volt példa, így a Karsai-per a második ilyen. Itt ugyanis a bíróságban magában merült fel, hogy olyan típusú kérdésről kell döntenie, amihez szakértői segítség kell. A szakértői meghallgatás a tervezettnél sokkal hosszabbra nyúlt, négy és fél órás lett. A két szakértő Sándor Judit jogász-bioetikus és Régis Aubry volt, aki amellett, hogy tapasztalt neurológus orvos, közreműködött az életvégi döntések francia jogi szabályozásának kialakításában.
 
Karsai Dánielnek kilencfős jogász csapat segített a strasbourgi meghallgatáson. Neked mi volt a feladatod a csapatban?
Mi, ügyvédek előzetesen már közreműködtünk a kérelem megírásában, valamint a kormány és más beavatkozók írásbeli észrevételeinek megválaszolásában és kommentálásában. Értelemszerűen maga az ügy több jogterületet is érint, vannak egészségügyi jogi, alkotmányjogi, büntetőjogi, büntetőeljárásjogi, nemzetközi jogi vagy strasbourgi esetjogi vonatkozásai is, de még kommunikációsak is. A munkát felosztottuk egymás között, én elsősorban a büntetőjogi, büntetőeljárásjogi részért vagyok felelős. A múlt heti nyilvános meghallgatáson pedig a bírói kérésekre kellett válaszolni, illetve a kormány ott kifejtett álláspontjára helyben reagálni. A szakértői meghallgatás viszont bizalmas volt, nem volt közönsége, és nem is ismertethetem, hogy melyik szakértő pontosan mit is mondott. De ezen a meghallgatáson is reagálhattunk és kérdezhettünk. Ezt meg is tettük.
 
2002-ben már tárgyalt egy eutanáziaügyet a strasbourgi bíróság, és a kormány előszeretettel hivatkozik is a Pretty kontra Egyesült Királyság ítéletre. Ennek az a végkövetkeztetése, hogy az élethez való jog nem foglalja magában a homlokegyenest ellenkező tartalmú halálhoz való jogot. Látsz-e arra esélyt, hogy ettől az ítélettől a strasbourgi bíróság most majd el fog térni a jövő év elejére várható Karsai Dániel kontra Magyarország döntésében?
A kormánynak az a stratégiája, hogy igyekszik elhitetni: ez a két ügy azonos. Valójában ez nincs így. Egyrészt, mert akkor Nagy-Britanniában semmilyen életvégi döntés meghozatalára nem volt lehetőség, ezzel szemben ma Magyarországon van ilyen jog, csak ezzel Dani nem tud élni, mert nincs olyan kezelés, amelynek visszautasítása segítséget jelentene számára. Másrészt amíg Nagy-Britanniában a vádhatóságnak nem kötelessége minden bűnügyben vádat emelni és maga dönthet arról, hogy mennyire érez egy ügyet társadalmilag veszélyesnek, addig nálunk az ügyészségnek kötelezően vádat kell emelnie, ha a nyomozás bűncselekményt tár fel. De a Pretty-ítéletet már meghaladta, felülbírálta a strasbourgi bíróság saját gyakorlata is. A 2011-es Haas kontra Svájc ügy ítéletében már az szerepel, hogy mindenki megválaszthatja, hogy mikor és milyen módon akar meghalni. Mindezt a strasbourgi bírák a magánélethez, személyes autonómiához fűződő alapjogból vezették le, nem pedig az élethez való jogból. A Haas-ítéletre azóta ráerősített egy másik strasbourgi döntés is 2022-ből a Mortier kontra Belgium perben. Ezek az újabb döntések még nem azt mondják ki, hogy a gyógyíthatatlan beteg igénybe vehet segítséget a kegyes halálhoz, mert a közreműködőt majd nem büntetik meg. De az elvet világossá tették: az embernek joga van az életvégi döntéshez. A kérdéses itt a jelenlegi hazai szabályozás, ami büntet mindenkit, aki ezen jog érvényesítésében segít a gyógyíthatatlan, halálos betegnek, még azokat is, akik külföldiek és külföldön működnek közre egy magyar állampolgár méltó halálában – még abban az esetben is, ha az adott országban az eljárás szabályozott és nem büntetendő.
 
Akkor Karsai Dániel és a ti érvelésetek is az egyén autonómiájára épít a perben?
Igen, részben. Érvelésünk kettős, és szerintem mindkét érv kényszerítő erejűnek mutatkozik. Az egyik: ha az életéről való döntésnél mindekinek van autonómiája, de nem tudja gyakorolni, mert olyan gyógyíthatatlan halálos betegségben szenved (ahogy Karsai Dániel is), akkor ezt az autonómiát csak úgy tudja gyakorolni, ha ebben más segít neki. A saját döntését végrehajtani képes és ugyanezt végrehajtani képtelen emberek között nem lehet különbséget tenni. A különbségtétel tehát igazolhatatlan. Ehhez logikailag szorosan kapcsolódik a másik érvünk. A különbségtétel azért is diszkriminatív, mert az egészségügyi törvény lehetővé teszi, hogy a halálos beteg életmentő vagy életfenntartó kezelést visszautasíthasson. Sőt a jövőre vonatkozóan is tehetünk közjegyző előtt nyilatkozatot: ebben meghatározott esetekre vonatkozóan visszautasíthatunk kezelést, és akár azt is megjelölhetjük, hogy helyettünk ki döntsön majd az életünkről, halálunkról, ha magatehetetlen és gyógyíthatatlan állapotba kerülünk. Ehhez képest Karsai Dániel ma azt sem teheti meg, hogy anélkül menjen el egy olyan országba, ahol engedélyezik az életvégi döntéseket, hogy az abban közreműködőket ne fenyegetné magyarországi büntetés. Erre a különbségtételre sincsen elfogadható magyarázat.
 
Miért érzed fontosnak, hogy segíts a panaszosnak ebben a perben?
Több mint 20 éve ismerem Danit. Haverom volt, és a betegsége óta barátom lett. Korábban ő volt az ügyvédem egy olyan strasbourgi perben, amelyikben én meg a panaszos voltam. Most ő kért fel, hogy vegyek részt az ügyvédi csapatában. Nem volt kérdés, hogy vállalom. De ez nem csak a jogról szól. Egyébként is kapcsolatban vagyunk vele, járunk fel hozzá, meccset nézünk, beszélgetünk, időnkhöz mérten segítünk neki a mindennapi tevékenységben is.