Kizárólag a fogvatartottnak és a családtagjainak az érdeke, hogy lehetővé váljon a fizikai kontaktus köztük?

Nem. Mindannyiunk érdeke, hogy a börtön jogszerűen működjön. A börtönnek is be kell tartania a jogszabályokat. Márpedig ha mindenhol plexi van és senkinek nincs lehetősége semmilyen fizikai kontaktusra, és a családtagok nem ölelhetik meg egymást, az jogsértő, ahogy azt legutóbb az a strasbourgi bíróság is kimondta. 

Miért probléma a plexi általános használata? 

Számos kutatás alátámasztja, hogy a családi kapcsolatok megerősítéséhez kulcsfontosságú a fizikai kontaktus, óriási jelentősége van annak, hogy a fogvatartott legalább megölelhesse azt, akit így is nagyon ritkán lát. Ez különösen sokat számít a gyerekeknél a kötődés kialakulásának szempontjából. 

Az pedig, hogy a bent lévők és a családjuk között a kapcsolat erős maradjon, mindnyájunk érdeke, hiszen egy társadalomban élünk, és nem mindegy, hogy szabadulás után ki hova megy ki. Nagyon nehéz egy szabadulónak megállni a lábán, minden segítségre szüksége van, a családjára leginkább.

Mi a Magyar Helsinki Bizottság szerepe abban, hogy elindult a változás, és országszerte arról számolnak be érintettek, hogy végre plexi nélkül találkozhattak és több év után, magukhoz ölelhették a párjukat, gyereküket, szülőjüket, testvérüket, aki börtönben van?

6 éve, a plafonig érő plexik felszerelésétől kezdve mondjuk, hogy ez a helyzet jogsértő és sok nehézséget okoz a hozzátartozóknak és a társadalomnak is, ezért ezen változtatni kell. Mindent megtettünk, hogy orvosoljuk a helyzetet. Jeleztük számos alkalommal különböző hatóságoknak, tettünk javaslatokat szakmai körökben és kommunikáltuk nyilvánosan is, de a helyzet sokáig nem változott. Így végül a strasbourgi bíróságnak kellett kimondania: az érintkezést megakadályozó térelválasztó elem általános használata igenis jogsértő. Ebben az ügyben két panaszos hozzátartozó fordult a bírósághoz, egyiküket Kádár András, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke képviselte az eljárásban, másikukat Kadlót Erzsébet, ügyvéd.

Rajtunk kívül nagy szerepe van a változásban az érintettek fellépésének is, például azzal a petícióval, amit kétezer aláírással éppen szerdán adtak át a BVOP-nak a Fecske (Fogvatartottakat és Családjukat Képviselő Csoport) szervezésében. Úgy látjuk, a leghitelesebb, ha azok hallatják a hangjukat, akiket ez az intézkedés a legsúlyosabban érint. 

Nem furcsa, hogy 6 évvel ezelőtt jobb volt a helyzet: érintkezhettek a családtagok és rabok, akár házikosztot is vihettek be, hogy együtt elfogyaszthassák, most pedig ez van? Te is úgy látod, hogy ahelyett, hogy az évek múlásával fejlődne a bv. rendszer, inkább csak amortizálódik?

Az 1989-es rendszerváltás után javult a helyzet. Sok területen tapasztaltunk fejlődést. Az utóbbi években viszont a büntetés-végrehajtás elindult egy olyan irányba, ami nem segíti kellőképpen a rabok visszailleszkedését. Sokszor látjuk úgy, hogy túlzott mértékben veszik figyelembe a biztonsági szempontokat. Erre hivatkoztak a plexik felszerelésénél is, pedig az adatok azt mutatják, hiába a látogatók elkülönítése a tiltott tárgyak így is bejutottak a börtönbe.

Szerinted mi lehetett a leginkább meggyőző érv a strasbourgi bírák számára, amikor úgy döntöttek, hogy nekünk, illetve az ügyfelünknek adnak igazat?

Szerintem az, hogy nem lehet mindenféle mérlegelés nélkül, mindenki számára megtiltani, hogy érintkezzen a fogva tartott családtagjával. 19.000 fogvatartott közül sok olyan van, akinél semmiféle biztonsági kockázata nincs annak, ha megöleli a beszélőn a családtagját.  Sokan vannak bent olyanok, akik egy kisebb súlyú, nem erőszakos cselekmény miatt vannak börtönben, jó magaviselettel, és szorosak a családi kapcsolataik. Az ő családtagjaiknak is nagyon sokat jelentene, ha megölelhetnék egymást. 

Vannak, akiknél a fizikai kontaktus kifejezetten fontos része lehetne a reintegrációnak, és sajnos az ezt lehetővé tevő családi beszélőt annyira ritkán engedélyezik, hogy emiatt már eleve ritkán kérvényezik a fogvatartottak. Így az nem váltja ki az elmúlt években kialakult kedvezőtlen gyakorlatot.