Copy
2022. október

Bemutatjuk csapatunkat: Becca Baca

Egyik legújabb misszionáriusunk az Egyesült Államokból, Floridából érkezett. Becca kislány kora óta felismerte Isten vezetését az életében. Nagyon nehéz körülmények között nőtt fel, hallott ugyan a kereszténységről, de soha nem gyakorolta igazán. Édesapja kétéves korában elhagyta a családot, hátrahagyva feleségét és öt gyermeket - közülük kettő fogyatékkal élő volt. Alig tudtak kijönni a jövedelmükből, alig jutott elég étel az asztalukra.

Becca Isten kegyelméből tizennégy éves korában hallotta az evangélium gyönyörű üzenetét, és átadta az életét Krisztusnak. Később két évig járt az Élet Szava bibliaiskolába, majd bibliai lelkigondozásból szerzett diplomát. A bibliaiskola második évében Isten szívére helyezte a világmissziót.

Így került Magyarországra, hogy a bibliaiskolában lány diákjaink vezetője legyen. Örülünk annak, hogy derűjével, lelki ajándékaival, szolgálatkész szívével Becca csapatunk tagja lett. Ahogy elmondta, az a szíve vágya, hogy kortársainak hirdethesse az evangéliumot és felkészítse őket a szolgálatra. Becca jelenleg a támogatását gyűjti, hogy hosszú távon Magyarországon tudjon szolgálni. Kérlek, imádkozzatok érte. Ha többet szeretnél megtudni Beccáról, vagy segíteni szeretnél neki, kattints erre az angol nyelvű linkre.

Friss hírek a bibliaiskolából

A tanév szeptemberben kezdődött 44 diák érkezett 12 különböző országból. Diákjaink mostanra már megismerték a kampuszt, az iskolai életet. Hálásak vagyunk, hogy tanúi lehetünk, hogy szoros, szerető keresztény közösség alakul ki közöttük és munkatársaink között.

Ebben a tanévben egyik állandó tanárunk, Josh Bramer és családja egy évet Amerikában tölt. Josh a PhD tanulmányokat folytat a dallasi szemináriumban, és meglátogatják támogatóikat is. Isten gondoskodott Josh helyettesítéséről. Al és Sherie Green évek óta szolgálnak a WOL Magyarország amerikai missziós képviselőjeként. Most hosszabb időre ideköltöztek. Al ószövetségi és újszövetségi áttekintést tanít; Sherie az adminisztrációban segít, és mindketten aktívan részt vesznek diákjaink nevelésében és mentorálásában. Hálásak vagyunk értük.
Most fejeztük be a szolgálati hetünket a Bibliaiskolában. Diákjaink csütörtöktől vasárnapig nyolc különböző magyarországi gyülekezetbe mentek, hogy minden lehetséges módon segítsék az adott közösséget. Munkatársaink vezetésével 5-6 fős csoportok szolgáltak szerte az országban fizikai munkával, ifjúsági evangelizációval, zenével és igehirdetéssel. Barátságokat építettek, népszerűsítették a Bibliaiskolát és a táborozási programunkat, sok fiatalnak és szüleiknek mutatták be szolgálatunkat.

Közeledik a nyári tábor. Jössz?

Már folyik a 2023-as nyári táborok tervezése. Ágoston Misi táborvezetőnk számos feladaton dolgozik, hogy előkészítse az első Sci-fi témájú táborozási szezonunt. A nyári menetrend már megvan, az árak is. A jövő évre való felkészülés jegyében, valamint az idei táborozók és önkéntesek bátorítására október elején megtartottuk első nyári tábori találkozónkat. Micsoda nagyszerű esemény volt! Száz fiatal jelent meg, hogy együtt imádkozzanak csapatunkkal, tanuljanak Isten Igéjéből Kadar Laci által, élvezzék a közösséget és a társasjátékokat, és - természetesen - egy fenomenális pizzapartival fejezzék be a délutánt! Azon vagyunk, hogy mindent előkészítsünk.
Egyébként te is tudnál nekünk segíteni, kedves olvasónk – van kedved hozzá?
Először is, önkénteseket keresünk a jövő nyárra. Imádkozunk szobavezetőkért, edzőkért (baseball, foci, röplabda, kosárlabda és foci), elsősegélynyújtókért, konyhai, a karbantartásban és az étkezőben szolgáló önkéntesekért is. Kérlek, vedd fel a kapcsolatot Misivel a magoston@wol.org e-mail címen, ha szívesen segítnél, vagy gyülekezetedet érdekli ez a lehetőség. Önkénteseink szolgálata nélkül nem változna meg évről évre sok száz magyar gyerek és fiatal élete Tóalmáson.
Másodszor, imádkozunk és keményen dolgozunk azért, hogy jövőre minden rászoruló táborba jelentkezőnek tudjunk segíteni. Hisszük, hogy az anyagiak nem lehetnek akadályai annak, hogy egy gyerek vagy tizenéves eljöjjön a táborunkba, és meghallja a valaha volt legjobb hírt. Kérlek, imádkozzatok velünk ezért. Erre a célra a WOL Élet Szava számlaszámára várjuk az adományokat. 11742063-20010427-00000000, az adomány közleménye „tábori ösztöndíj.”

Imakérések

  • Kérjük imádkozzatok a bibliaiskolai diákjaink lelki növekedéséért.
  • Kérlek imádkozzatok a szolgálatunk vezetőváltásáért. Alex Konya 2022. december 27-én átadja a stafétabotot Kádár Lacinak.
  • Kérjük imádkozzatok azért, hogy Isten gondoskodjon szolgálatunk pénzügyi szükségleteiről, különösen a mostani nagyon magas energiaárak mellett.
  • Kérjük imádkozzatok a jövő évi tábori előkészületekért.
     
Támogasd szolgálatunkat és légy hatással a magyar fiatalokra!

Támogatást banki utalással tudsz küldeni - számlaszámunk:
WOL Élet Szava Magyarország Alapítvány
11742063 - 20010427


További információk:
info@eletszava.org  |  +36 29 800 700  | www.eletszava.org

Copyright © 2022 WOL Élet Szava Magyarország Alapítvány, Minden jog fenntartva.


profil frissítése --- leiratkozás
adatvédelmi nyilatkozat