szia kedves olvasó!
de rég találkoztunk. hogy vagy? remélem jól! én elég elfoglalt voltam az elmúlt hetekben, már-már gyanús voltam magamnak, hogy túltolom a melót, de szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy kiégés nélkül átestem egy növekedési szakaszon.
közben sokat gondolkodtam azon, hogy mekkora extra terhet teszek magamra azzal, hogy én biztosan nem terhelhetem túl magam, semmiképpen nem kóstolhatok bele a burnoutba, mert akkor elveszítem a hitelességem a szemedben.
aztán sikerült megnyugtatnom magam, hogy ez egy folyamatos egyensúlyozás, ahol néha vészesen oldalra dől a képzeletbeli bicikli, de igazából akkor sincs baj, ha néha eltaknyolok. a tour de france-on is szoktak nagyokat perecelni a profik miközben próbálnak magukból többet kihozni.
ezt hogyan bírjuk ki?
szóval itt a december, elkezdődött az év végi őrület: már mariah carey énekel nekünk a tömött boltokban, már feszül a család, hogy miként hozzuk le nyugodt békességben az áldott ünnepeket, hogyan kezeljük a kellemetlen rokont, kinek mennyi ajándékot vegyünk és miből, illetve hogyan fogok pihenni a szabadság alatt, miközben mindenkinek meg kell feleljek?
mindeközben a melóban dübörög a gépezet, még mindent be kell könyvelni, az összes maradék büdzsét el kell költeni, a nyitott projekteket le kell zárni, közben elmenni a karácsonyi és egyéb céges vacsorákra, csinosnak lenni, mosolyogni, felhőtlennek tűnni, és nem kiköpni a belünket, mire a fa alá kuporodunk a családdal 24-én (ha van családunk, illetve ha beszélőviszonyban vagyunk velük).
embert próbáló időszak ez mindig. az év utolsó hónapjában a szokásosnál is hasznosabb, ha egészségesen tudjuk tartani a határainkat. nagyon fontos ebben az őrületben is befelé figyelni és hallgatni az ösztöneinkre. egy gyomortáji érzés vagy egy suttogó hang legbelül mindig tudatja velünk, hogy mi az ami nekünk belefér és mi az ami nem. érdemes tisztában lenned az asszertív jogaiddal és gyakorolni is azokat - lehetőleg indulatok nélkül. (good luck!)
azt fontos tudni, hogy más viselkedését, reakcióit nem kontrolálhatjuk, viszont a saját kommunikációnkat igen. fókuszáljunk arra, ami rajtunk múlik és ne adjuk fel a saját igényeinket azért, hogy egy a család által elképzelt víziót, egy mesterséges képet megvalósítsunk!
lehet hogy egy idilli szentestére vágysz az egész családdal; de az nem rajtad múlik, hogy a szüleid, rokonaid képesek-e megugrani ezt a magasságot, képesek-e toleránsan, elfogadással állni egymás különböző vágyai felé.
próbálj a legfontosabb emberre fókuszálni első körben: magadra! ha te nem vagy jól, akkor senkinek nem fogsz tudni adni az ünnepek alatt és senkivel sem fogsz tudni úgy kapcsolódni, ahogyan szeretnél!
hidd el, ez nem önzés, mindenki jobban jár egy kiegyensúlyozott veled, aki esetleg nem frissen esett ki a fodrásztól vagy csak egyfélét sütött és nem a legdrágább ajándékokat vette, illetve kihagyott néhány kínos rendezvényt.
szóval kezdj el nemeket mondani annak érdekében, hogy képes legyél nagy IGENeket mondani mindarra, ami neked fontos!
itt a segítség a nemet mondáshoz
ha szeretnél jobb lenni a fent boncolgatott határok tartásának témájában, akkor a mindfucktól a mindfulnessig 8 hetes élő online csoportos programom egy szuper megoldás lehet neked.
nézd meg az új, januári turnus dátumait a honlapomon és jelentkezz december 12-ig 50 EUR kedvezményel! klikk a képre a részletekért:
|