|
szia kedves olvasó!
itt a február, stockholmot beterítette a hóesés, mint moszkvát. el sem hiszem, hogyan bír ennyire sokáig tartani egy hónap, mint a január volt képes. és te hogy vagy?
hétfőn volt egy bejegyzésem a facebook közösségünkben, ahol megosztottam az engem jó ideje nyomasztó észlelést, mely szerint az emberek nagy része elfáradt a három éve tartó folyamatos krízisek hatására és a morál, illetve az egyének mentális állapota magyarországon igen rossz bőrben van.
megkérdeztelek titeket, hogy csak én látom így vagy ti is? sajnos nagyon sokan megerősítettek ebben a véleményemben.
kutya nehéz mostanság a segítők munkája. én a svéd szanatóriumi privilegizált életemből igyekszem támogató üzeneteket megosztani, de azt érzem az elmúlt időszakban, hogy egyre irritálóbbá válnak a szavaim a kilátástalan helyzetben lévő emberek szemében (fülében). “mit magyaráz ez onnan?” “persze, neki könnyű!” “undorító ez a toxikus pozitivitás”...
az emberek a túlélés érdekében a saját kis buborékjaiba menekülnek, elzárkóznak egymástól és sündisznóként várják a szarvihar végét miközben még azt is megbökdösik, aki éppen megsimogatná őket és megkérdezné, hogy vannak?
a legérdekesebb reakciókat azonban attól a kisebbségtől kapom (⅔), akiknek igenis kedvez a rendszer és tök jól élnek, végre pozícióban vannak és tetszik nekik az irány. ők magabiztosan lehülyéznek, lesajnálnak, hogy én csak panaszkodom, meg fals képet festek a nagyszerű magyar életről és keltem itt a hangulatot. tudom, hogy nehéz a kognitív disszonanciát megélni, és kézenfekvő a postást megrugdosni meg lalacsonyítani, de ettől még megterhelő ez nekem, na.
viszont továbbra is hiszek abban, hogy a gyógyulás első lépése az elfogadás. képesnek kell lennünk a dolgokat olyannak látni és elfogadni, amilyenek. bátornak kell lennünk, hogy megengedjük magunknak a negatív gondolkodást, mert ez hozzájárul a probléma megértéséhez. ki kell mondanunk, mi a baj mielőtt elkezdjük megoldani azt.
azt azonban nem engedhetjük meg magunknak, hogy a negatív gondolataink meghatározzák a jövőképünket! és én pontosan ebbe az irányba szeretnék veled és a közösség többi tagjával elindulni erről a holtpontról. ezért is ismétlem meg a hétfői kérdésem ebben a hírlevélben:
milyen kihívásaid vannak? mi segítene? miről folytassunk diskurzust itt a HAC univerzumban?
challenge
megköszönöm a válaszodat és ha már írsz, akkor csapj hozzá egy javaslatot is, hogy miképpen tudnánk apró gesztusokkal kapcsolódni egymáshoz és jobbá tenni a hétköznapjainkat?
|
