Copy
A G7 szerkesztősége

G7 Reggel

2023. február 23. | Gazdasági sztorik öt percben

Újabb kiszorítandó külföldi cégek és a négynapos munkahét eddigi legnagyobb tesztje, kínai dominancia a tiszta technológiák gyártásában és megalapozatlan “bezzegromániázás”. Itt Stubnya Bence, jó olvasást.

1. Kiszorítandó külföldi cégek

Már tavaly uniós kötelezettségszegési eljárás indult Magyarország ellen a cementre kivetett bányajáradék miatt, ennek ellenére a kormány a kerámiacsempe és az égetett agyag építőanyagok gyártóira is kiterjesztette az adónemet.

  • A keddtől hatályos szabályok szerint a kormány által meghatározott árakat meghaladó értékesítés felett 90 százalékos büntetőadót kell fizetnie a hazai termelőknek.

Mi a cél? Lehetetlen helyzetbe hozni az építőanyaggyártó vállalatok tulajdonosait, hogy nyomott áron értékesítsék cégeiket.

  • Három cég dominálja az érintett piacokat: az osztrák tulajdonban lévő Wienerberger és a Zalakerámia, és a német tulajdoni hátterű Creaton.

  • “Igenis a külföldieket ki kell szorítani, pozíciókat kell foglalni” - mondta erről nemrég Lázár János építési miniszter.

Mivel csak a hazai szereplők gyártására és exportjára vonatkozik a járadék, az eddigi tapasztalatok alapján az intézkedés következménye a hazai alapanyagok drágulása és az import megugrása lehet.

Az intézkedés a Zalakerámiát érinti a legérzékenyebben, ami már 2021-ben veszteséges volt. Az alapanyag-, energia- és munkaerőköltségek növekedése és az extra adó miatt várhatóan több milliárdos veszteséget kell lenyelniük.

Tovább a G7 teljes cikkéhez

Támogasd a G7 szerkesztőségét!

2. Négynapos munkahét

Olyan sikeres volt a négynapos munkahét eddigi legkiterjedtebb tesztje, hogy a résztvevő brit vállalatok nagy többsége a rövidebb munkahét megtartását tervezi.

  • A kísérletben önkéntes alapon részt vevő dolgozók a korábbi munkaidejük 80 százalékában a bérük 100 százalékát kapták, cserébe az elvárás a korábbi teljesítményük szinten tartása volt.

Számokban: 61 különféle profilú cég és mintegy 2900 munkavállaló dolgozott hetente 32 órát 2022 második félévében. A 61 vállalatból 56 folytatja a tesztidőszakot, 18 cég pedig a végleges bevezetés mellett döntött. Csak 3 cég hagyott fel a kísérlettel.

Miért fontos ez? A munkahét hossza a mai napig eltér a világban, de Európában és az USA-ban az ötnapos munkahét dominánssá válása óta csak a részmunkaidős állások terjedése miatt csökkent a heti átlagos ledolgozott órák száma.

A résztvevők csökkenő stresszről, fáradtságról, jobb alvásminőségről és kiegyensúlyozottabb magánéletről számoltak be. A férfiak a korábbinál jelentősen több időt töltöttek a gyerekeikkel.

  • Könnyebben menedzselte a csapatát, és maga is hatékonyabban tudott dolgozni - mondta a BBC-nek saját tapasztalatairól a Citizens Advice nevű cég alkalmazottja, Bethany Lawson.

A cégek enyhén növekvő árbevételről, kevesebb betegszabadságról, és fluktuációról számoltak be, és bár ezt nehéz egységesen mérni, de a hatékonysággal is elégedett voltak.

Igen, de: a kísérletben való részvétel önkéntes volt, és azt a kísérletet értékelő kutatók is elismerik, hogy ezért érdekeltek voltak abban, hogy a teszt sikeres legyen.

  • Hasonló eredmények születtek amerikai, ír és ausztrál cégeknél lezajlott, kisebb teszteknél, amiknek decemberben mutatták be az eredményeit. Ezeket szintén a 4-Day Week Global nevú új-zélandi civil szervezet koordinálta.

Sokan nagy kibocsátáscsökkentési potenciált is látnak a négynapos munkahétben, de a BBC ezzel foglalkozó részletesebb cikke szerint az erre vonatkozó kutatási eredmények vegyesek.

Magyarországon a Magyar Telekom tesztelte a négynapos munkahetet a brit kísérlethez hasonló formában. A cég vezetői és munkavállalói is ígéretesnek látták a teszt első fázisát, ezért tavaly a létszám kiterjesztésével a folytatás mellett döntöttek.

Mi várható? A kísérletek terjedésére lehet számítani globálisan is.

  • “A vállalkozásoknak nincs sok vesztenivalójuk a kísérletezéssel" - mondta a Bloombergnek egy munkaerőpiaci szakértő, aki szerint a siker feltétele az, hogy hosszú távon a céges mutatók is ugyanúgy javuljanak, mint a dolgozói jóllét.

3. Orosz gázfegyver és román gazdasági fejlődés

  • Oroszország már a háború előtt is mozgatta a gázárakat azzal, hogy éppen mennyi gázt küldött Európába, de Ukrajna inváziója után fokozatosan eljelentéktelenedett, mostanra pedig ugrott Moszkva gázfegyvere (G7)


  • Románia gazdasági fejlődése sok mutató alapján látványos volt az elmúlt években, de sok olyan mutatót is találni, ami miatt azért nem annyira megalapozott a magyar sajtó “bezzegromániázása” (Transtelex)

4. Kínai dominancia

Az elmúlt években a világban a geopolitika és a gazdaságpolitika határmezsgyéjét mozgató egyik legfontosabb trend Kína globális dominanciája a tiszta technológiák gyártásában.

  • 2021-ben Kínában koncentrálódott a globális akkumulátortermelési kapacitásának háromnegyede, de más alapvető technológiákból is rendre bőven 50-60 százalék feletti a kínai kapacitás részaránya.

  • A kínai dominanciát az Egyesült Államok egy tavaly nyáron elfogadott nagyszabású gazdaságpolitikai csomaggal igyekszik megtörni, ennek esélyeit a Financial Times nemrég részletesebb cikkben latolgatta.

  • Az európai lemaradásra figyelmeztetett Maros Sefcovic, az Európai Bizottság tagja, amikor kedden arról beszélt, hogy a bizottság hamarosan új versenyképességi csomagot jelent be.

Ha továbbították a hírlevelet, ide kattintva lehet feliratkozni rá.

5. Külföldre készülő szakács tanuló

Martinnal a budai Etele Plázánál találkoztunk, éppen barátnőjével készült találkozni. Szokatlan családi szál, hogy barátnője testvére Martin testvérével jár.

Mivel foglalkozik? A Fejér megyei Ercsiben él és tanul szakácsnak. Heti háromszor jár gyakorlatra egy százhalombattai étterembe, ahol köreteket és mártásokat készít.

Jövőkép: jövőre szeretne elutazni Hollandiába vagy Londonba, mert barátnőjétől jókat hallott róluk, és ha megtetszik valamelyik hely, akkor lehet, hogy kiköltözne.

  • Nem járt még külföldön, de ha van ideje, otthon angolul és románul tanul, mivel barátnője félig román.

Mit csinál szabadidejében? Focizik az ercsi focicsapatban és szeret zenét hallgatni. Egyik kedvenc száma G.w.M.-től és SWEN-től a Változás.

6. Egy irodalmi robot a rendőrállamban

Kolozsi Ádám

Mit ajánl? Viktor Pelevin iPhuck10 című regényét

Miért? A szex még legális, de emberrel már undorítónak számít; a tévében esténként egy idomított majom dobálja galacsinnal a vendégeket; Oroszország feje egy klón cár. Mi lehetne aktuálisabb Pelevin 2017-es sci-fijénél az egyelőre inkább csak poénnak nézett, de a valóságot pillanatok alatt ránk borító lakossági MI megérkezése és a moszkovita Lebensraum tobzódása idején?

A könyv narrátora egy orosz rendőrségi mesterséges intelligencia, aki/ami többek között a 12. sz. hőstett: Putyin elrabolja a szivárványt a buziktól című freskót, általában pedig a totalitárius digitális államrend szép új világát foglalja regénybe. Járványban sterilizált élet, önként okézott megfigyelőállam és az identitások látszólag szabad választéka befejezhetetlen háborúk között: mindezt Pelevin algoritmusa, a szekvenciákat a regényben a Chat GPT-hez hasonló módon generáló személytelen szellem, megírta előre.

És úgy tűnik, a megvalósítása is szépen halad.

7. A szabadidő veszélyei

Mikor jelent meg? A Népszabadság 1982. március 31-i számában. A fotón egy ünnepség 1984-ből (forrás: Fortepan).

Mi jelent meg? Ez a téma, mármint az ötnapos munkahét és a kétnapos hétvégi pihenő a baráti társaságot is csaknem két táborra szakította. Ezzel is jelezve, hogy egyik ember a jó, a másik főként az árnyoldalát látja minden újnak. Ki-ki a példák sokaságával illusztrálta a szombat délelőtti bevásárlások válságait, s a némely családok életét is felkavaró újdonság fogadtatását. De néhány perces vita után szent volt a béke. Végül is az ötnapos munkaidőt és a kétnapos pihenést mindenki korszerű és időszerű lépésnek ismerte el, a társadalmunkhoz jobban illő, tartalmasabb életforma megteremtésének a lehetőségét látta benne.

De abban is egységes volt a hangulat, hogy a képviselői felszólalásnak igaza van. A megnövekedett szabadidő veszélyeket is hordoz magaban, és magunkat csapjuk be, ha erről nem beszélünk. Mindjárt példák is felsorakoztak, s nem is csak a fiatalok céltalan ődöngéseiről, hanem a felnőttekről is, akik még nem tudnak mit kezdeni a két szabadnappal, illetve rosszul használják fel ezt az értékes lehetőséget. A társaság legfiatalabb tagja a szomszédját említette meg, aki azelőtt csak vasárnap itta le magát a sárga földig, most viszont már szombat.”

(Arcanum Adatbázis)

Tetszett a hírlevél? Támogass minket!






This email was sent to <<e-mail-cím>>
why did I get this?    unsubscribe from this list    update subscription preferences
Gazdrovat Kft. · Balassi Bálint utca 27. 1. em. · Budapest, Pest 1055 · Hungary