szia drága olvasó!
hogy vagy? remélem jól!
nem terveztem, de ezen a héten picit túlságosan is én magam lettem a kontent a gyárban, sorry. elkezdtem írni ezt a heti ajánlót és a de la soul régi slágere, a me, myself and I ugrott be (RIP Trugoy).
nemrég hallgattam egy érdekes beszélgetést kedvenc humoristámmal, Louis CK-vel, aki majd’ négy évtizedes tapasztalattal, túl egy súlyos cancellation-ön és visszatérésen beszélget fiatal stand uposokkal. arról faggatják, hogy hogyan érdemes használni a közösségi médiát a népszerűségük növelésére.
elmeséli, hogy több, mint húsz évig nyomult kis klubbokban, fejlesztette előadóképességét, kereste a valódi hangját mielőtt ténylegesen befutott volna. volt egy pont, amikor már le is mondott arról, hogy naggyá váljon, de egyszerűen nem tudta abbahagyni. valami égette belülről, feszítette a vágy, hogy elmondhassa embereknek a gondolatait.
ezzel szemben a mostani humorsita generációban azt látja, hogy ugyan vannak nagy tehetségek, de abban a pillanatban, amikor ráülnek a tiktok-instagram-youtube-stb. vonatra elkezdenek az algoritmus és a 3 másodperces figyelemmel rendelkező, like nyomogató közönség igényei szerint vicceket írni, tartalmat készíteni. arra fókuszálnak, hogy milyen anyag lesz a legnépszerűbb és nem arra, hogy mi autentikus és minőségi.
így veszítik el sokan a hangjukat - lehet, hogy még mielőtt megtalálnák - és így lesz sok egyforma tartalom, az egyediség pedig megy a kukába. ők lesznek az algoritmus királyai, de nem lesznek jó humoristák, feláldozzák magukat az elérés oltárán.
2018-ban amikor a HAC-t indítottam én podcastelni szerettem volna és emberekhez szólni. teljesen véletlenül lett ebből egy coaching biznisz és egy marketing csatorna. erről részletesen mesélek az eheti egotrip egyik megjelenésében - lásd lejjebb.
szóval jelen vagyok a facebookon és az instán, meg orromat befogva hetente egyszer felnézek a linkedin-re, de én nem az algoritmus királya szeretnék lenni, hanem egy olyan jó szakember, akit egymásnak ajánlgatnak az elégedett kliensek.
hány és hány olyan pszichológus, szervezetfejlesztő, tanácsadó van, akinek még tán honlapja sincsen és mégis ismert, sikeres, jó? az a céleom, hogy elérjem ezt a státuszt, amikor nem kell reklámozni magam - csak olyan dolgokat csinálni, ami tényleg jól esik (podcast, nyilvános beszéd, írás, ez a hírlevél).
addig is…
podcast
a biznisz boyz-os Mester Tomival rögzítettünk egy nagyon őszinte beszélgetést arról, hogy miként éljük meg a gazdasági helyzetet vállalkozóként, hogyan tudunk egyensúlyban maradni, reális célokat kitűzni, és nem túlmunkával reagálni a megváltozott piaci környezetre. egyenrangú beszélgetés volt, én is sokat mesélek arról, mi történik a kis egyszemélyes vállalkozásomban, hogyan alkul az árazásom.
szerdán jelent meg az a beszélgetés a HAC csatornáján, és a BB-ben is ott lesz rögvest. nem csak vállalkozóknak lehet érdekes.
persze nálam hallgasd meg először, s csak másodjára Tomiéknál;)
|